#Kékhír

Közlekedési baleset Baja közelében – Az 55-ös főút 95-ös kilométerénél rohant fának egy furgon

Lesodródott az úttestről és fának hajtott egy furgon Baja mellett, az 55-ös főút 95-ös kilométerénél. A járműben négyen utaztak, hozzájuk mentő érkezett. A balesethez a bajai hivatásos tűzoltókat riasztották, a raj áramtalanította a gépkocsit. – közölte a Katasztrófavédelem.

A baon.hu információja szerint, egy furgon csapódott fának, amikor egy civil, hatósági jelzés nélküli rendőrségi járműben ülő rendőr próbálta megállítani a járművet.

Az oldal információ szerint az autóban négyen utaztak, három ember súlyosan, egy pedig életveszélyesen megsérült, őt mentőhelikopterrel, a többi sérültet pedig mentőautókkal szállították kórházba.

A baleset helyszínén a járművet vezető ismerősei elmondták, hogy a sofőr feltehetően megijedt az őt megállítani szándékozó autótól, emiatt rántotta jobbra a kormányt és tért le az úttestről, majd a fának ütközött. Azt is elmondták, úgy tudjuk, hogy a rendőrök azt feltételezték a forgalomban ülőkről, hogy embercsempészek lehetnek, és emiatt akarták megállítani őket.