#Egyéb

Jó hír – Ingyen utazhatnak a bajai diákok is a helyközi járatokon márciustól

“Tarifarendszer-váltás a helyközi közlekedésben” címmel tartott sajtótájékoztatót ma délelőtt Lázár János építési és beruházási miniszter, Debrecenben.

Felszólalásában hangsúlyozta, hogy Magyarországon alkotmányba írták és törvénybe rögzítették, hogy minden magyar állampolgárnak bíztosítani kell az eljutást A pontból, B pontba tömegközlekedéssel.

A vármegye- és országbérletekből összesen 4 millió darabot adtak el, mint fogalmazott, a korábbi év legeredménysebb vívmányai ezek a bérletek.

Lázár János kiemelte:

„Minden kritika ellenére ez azt jelzi, hogy a magyar tömegközlekedésnek van társadalmi megbecsülése. Soha annyian nem utaztak még a MÁV és a Volán járatain, mint 2023-ban”

A sajtótájékozatón több változást is bejelentett a tömegközlekedéssel kapcsolatban:

  • Minden bérletet megszüntetnek, márciustól csak a vármegye- és az országbérletek állnak rendelkezésre.
  • Kedvezményes napijegyeket vezetnek be.
  • Felülvizsgálják a kedvezményrendszert, a jelenlegi 65 kedvezményből 22 kedvezmény marad meg, ezek kivétel nélkül 50 százalékosak lesznek.
  • Márciustól a 14 éven aluliak és 65 éven felülieknek ingyenesen utazhatnak
  • Lehetővé válik a kártyás fizetés a Volánbusz-járatokon, aminek díja 200 forint.
  • A közalkalmazottak esetében megszűnik a pecsételős rendszer, egy regisztrációt követően korlátlanul élvezhetnek 50 százalékos kedvezményt,, a 14-25 évesek pedig szintén 50 százalékos kedvezményt kapnak amennyiben nem vesznek vármegye- vagy országbérletet, amin 90 százalékos kedvezmény érvényesül.
  • Bevezetnek egy új jegyterméket, a napi kedvezményes jegyet,
    • a vármegye 24-et (990 forint) ,
    • valamint a Magyarország24-et (4990 forint) .

 

 

Borítókép: Magyarbusz Info