A Cselekvő Fiatalokért Egyesület, az Eötvös József Főiskolával együttmüködésben, harmadszor rendezi meg E-Sport bajnokságát. A Bácska Kupán, több mint 40 jelentkező vett részt.
A Cselekvő Fiatalokért Egyesület 2020-ban alakult civil kezdeményezésre.
Salamon Ákos, az egyesület elnöke elmondta:
Ez az egyesület alapvetően azért jött létre, hogy itt Baján egy kicsit a fiatalokat, az ifjúságot, illetve az erős közösségeket próbáljuk különböző színes programokkal gazdagítani, és közösségeket építeni.
Az e-sport bajnokság ötlete, a Covid időszak alatt született meg. A lezárások után probáltak egy olyan rendezvényt szervezni, ahol egyesítik a személyes kapcsolatokat, a covid időszaka alatt megszokott online jelenlétettel.
Az idei évben az e-sportólokat prevenciós előadásokkal is várták a szervezők.
A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai az online bűnmegelőzésről és az internetes csalásokról, Rácz Péter a Telekom Duna-Tisza közi vezetője a telefonos csalásokról, illetve a telefonokkal és sim-kártyákkal való visszaélésekről tartott előadást.
Az egyesület elnöke elmondta, hogy az első két rendezvény tapasztalata az volt, hogy a versenyzők a két legnagyobb gyártó konzolján szeretnek játszani és a legnépszerűbb játék a FIFA volt. Ezért is született a döntés, hogy az idén csak FIFA-bajnokságot szerveznek.
A versenyzők korábban az egyesület honlapján regisztrálhattak. A versenyt sorsolásos csoportmérkőzésekkel kezdték, az innen továbbjutók kerülhettek be a nyolcad-, negyed-, illetve az elődöntőbe és döntőbe.
A kétkategóriában 2-2 helyezett került ki:
XBOX
- Kurucz Patrik
- Wittmann Ádám
PS4
- Krausz Petrik
- Balics Zsolt
Az idén először a harmadik helyezetteket is díjazták Kámánné dr. Bari Bernadett, önkormányzati képviselő jóvoltából.